Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és s
Amerikai választás 2026 – Gazdaság hírek
A félidős választások első eredményei elsöprő demokrata győzelmet vetítenek előre.
Ez történt szerda éjjel az Egyesült Államokban.
Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan
Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás l
Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Ész

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelí

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelí
A mai amerikai félidős választáson a levélszavazatok feldolgozásának üteme és az államonként eltérő szabályok miatt könnyen előfordulhat, hogy napokat vagy akár heteket kell várni arra, hogy kiderüljön, melyik párt szerzi meg a többséget a szenátusban és a képviselőházban. A korai adatok ráadásul csalókák lehetnek, így az első részeredményeket érdemes óvatosan kezelni - írja a New York Times hasábjain a lap politikai elemzője, Nate Cohn.
Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz re

November 3-án tartják a félidős választásokat az Egyesült Államokban. Nagyjából 250 millió amerikai állampolgár jogosult a szavazásra, és több mint 50 millió választó már előzetesen leadta a voksát személyesen vagy levélben. Az amerikai választók a 435 fős Képviselőház teljes összetételéről és a 100 fős Szenátus 35 szenátoráról döntenek. A Portfolio folyamatosan nyomon követi a választás eseményeit, eredményeit, cikkekben és a címlapról elérhető infografikán is.
Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz re
Az elmúlt négy évtizedben minden amerikai félidős kongresszusi választást követő évben emelkedett az S&P 500 részvényindex. A történelmi adatok alapján a november 3-i választás után is kedvező időszak következhet a részvénypiacokon, az emelkedő olajárak, a magas kötvényhozamok és a technológiai szektor bizonytalanságai azonban ezúttal komoly kockázatot jelenthetnek.
Elon Musk minden korábbinál nagyobb pénzügyi szerepet vállalt a 2026-os amerikai félidős választásokon.
A 2026-os év egyik legnagyobb dróncsapását hajtották végre az orosz főváros ellen október 30. hajnalára – közölte a Ria Novosztyi. Közben a közösségi médiában megjelent felvételek alapján hatalmas tűz ütött ki Oroszország egyik stratégiai fontosságú üzemében – számolt be az Ukrajinszka Pravda. A NATO-szövetségesek borúlátóan ítélik meg annak az esélyét, hogy Ukrajna a jövő heti amerikai félidős kongresszusi választások előtt megkapja a sürgősen igényelt Patriot elfogórakétákat - számolt be az Uk