A kormány döntése alapján új épületet kap a gyömrői Fekete István Általános Iskola – jelentette be a miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában.
János – Belföld hírek
A történészt, a Századvég alapítóját alig húszéves korában szervezték be, de elmondása szerint szabotálta az együttműködést, ami miatt pár éven belül ki is zárták.
Bóka János azt mondta, ha a politikai felelősség megállapítása nem történik meg, akkor a Fidesz parlamenti vizsgálóbizottság felállítását fogja kezdeményezni.
Bóka János kijelentette, követelik Ruff Bálint, Tarr Zoltán és Tanács Zoltán lemondását is, illetve parlamenti vizsgálóbizottság felállítását helyezte kilátásba. Rétvári Bence szerint Magyar Péter az, akinek vállalnia kell a felelősséget, Lezsák Sándor lánya pedig az ÁBTL főigazgatójának lemondását követeli.
Újabb különös közjáték az Országházban.
Bóka János szólította fel Magyar Pétert, hogy kérjen bocsánatot a veterán politikustól.
Bóka János szólította fel Magyar Pétert, hogy kérjen bocsánatot a veterán politikustól.
Az ügynökakták közötti keresést lehetővé tevő weboldal elérhetetlenné tételét követelte a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön.
Egyre súlyosabb kérdéseket vet fel a Magyar Péterék által bemutatott állambiztonsági adatbázis ügye.
Bóka János úgy véli, hogy a Tisza pillanatnyi politikai érdekei szerint megint embereket fordít egymás ellen.
Az ügynökakták közötti keresést lehetővé tevő nyitottaktak.hu weboldal elérhetetlenné tételét követelte Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője. Éles bírálatot fogalmazott meg az oldallal kapcsolatban, amely szerinte a múlt feldolgozását nem megfelelő módon segíti elő.
Lezsák Sándor neve miatt robbant ki az újabb ügynökakta-botrány.
A Tisza pillanatnyi politikai érdekei szerint embereket fordít egymás ellen.
Bóka János is reagált Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára igazgatójának beismerésére, amelyet az ATV Start műsorában tett, miszerint olyan nevek is nyilvánosságra kerültek november 4-én az ügynökaktákban, akik valójában nem besúgók voltak, hanem megfigyeltek. A Fidesz frakcióvezetője ezért a hibáért többek között Tarr Zoltán kulturális miniszter távozását követeli.
A volt színházigazgatót 1987 márciusában Károly fedőnéven szervezték be
Bóka János Fidesz-frakcióvezető szerint Magyar Péter miniszterelnök is bocsánatkéréssel tartozik, egyébként pedig úgy véli, az egész aktanyilvánosság csak figyelemelterelés.
Mintegy 60 ezer ember adatai váltak hozzáférhetővé.
A színházigazgató a Kossuth rádiótól tudta meg a hírt.
Lezsák Sándor esete miatt a Fidesz frakcióvezetője Magyar Pétertől bocsánatkérést, Tarr Zoltántól lemondást vár.
Lázár János minisztériuma 4 évvel ezelőtt halaszthatóként listázta a beruházást, konténerekben tanultak a gyerekek.
600 gyereket a város szélére, ideiglenes konténeriskolába kellett költöztetni.
A Századvég alapítóját alig két év után kizárták a hálózatból.
Újabb ismert személyek neve került elő a szerdán nyilvánosságra hozott állambiztonsági iratokból. A nyilvántartásokban többek között Márkus László színész, Simonyi András korábbi washingtoni nagykövet, valamint Szikora János rendező és Selmeczi György zeneszerző neve is szerepel. Fontos ugyanakkor, hogy a nyilvántartásba vétel önmagában nem bizonyítja, hogy az érintettek ténylegesen jelentettek volna.
Ugyanakkor ténylegesen nem végzett ügynöki tevékenységet.
„Soha nem jelentettem senkiről, de borzalmasan bánt a történet, évtizedek óta mardosom magam miatta” – nyilatkozta a történész.
Orbán Viktornak és nyolc volt miniszterének eddig összesen több mint 238 millió forintot fizetett ki a Tisza-kormány.
A rendszerváltó értelmiség meghatározó alakját húszévesen szervezték be. Állítása szerint soha nem jelentett, végül ki is zárták a hálózatból.
A történész a 444-nek azt mondta, elszabotálta az együttműködést, és 1978-ban kizárták a hálózatból. A 6-os kartonja szerint saját kérésére.
Rainer M. János azt várja, hogy elindítja a megismerés és megértés folyamatát az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Klubrádiónak a történész, aki a Tarr Zoltán kulturális miniszter által felállított szakértői testület tagja, hangsúlyozta: a nyilvántartásokban való szereplés nem lehet alapja semmiféle - de főleg nem - elsietett erkölcsi ítélkezésnek.
Több ismert közéleti szereplő: sportoló, politikus, újságíró, énekes, művész neve is felbukkant a november 4-én megnyitott ügynökadatbázisban. Az első kutatások alapján Karikó Katalin Nobel-díjas kutatóbiológust, Martonyi János volt külügyminisztert, Szita Károly Kaposvár fideszes polgármesterét, Dévényi Tibor, "mindenki Tibi bácsiját", Szegvári Katalin újságírót és Kiss-Rigó László Szeged-Csanádi Egyházmegye megyéspüspököt is megtaláltuk.
Váratlan fordulat történt, a rendőrség nyomozást indított a Till Tamás megölésével vádolt férfi döbbenetes állításai nyomán - értesült a Blikk. Fehér János már két éve decemberben, a letartóztatásáról döntő bírósági tárgyalás előtt az ügyvédjének arról beszélt, tudomása van még több eltüntetett személyről, akiknek a holttestét elásták, ő pedig pontosan tudja ezeknek a helyszínét. De azok után, hogy neki köszönhetően a 11 éves bajai kisfiú maradványait megtalálták és még „ő került bajba”, már nem
A miniszterelnök köszönetet mondott a történészeknek és politikusoknak a nyilvánosságra hozatalért, egyúttal szomorúnak nevezte, hogy Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője politikai cirkusznak titulálta az aktanyilvánosságot.
Bírálta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának módját a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője. Bóka János a Facebook-oldalán azt írta: a Tisza ma is átveri a magyar embereket: a több tízezer, összefüggéseiből kiragadott dokumentum minden elemzés nélküli nyilvánosságra hozatala nem visz közelebb a múltunk megismeréséhez és feldolgozásához.
A Fidesz frakcióvezetője úgy látja, a Tisza ezzel csak el akarja terelni a figyelmet az ország valódi problémáiról.