A demokrata áttörés Texasban és Georgiában gátat szabhat a mesterséges intelligencia eddigi korlátlan terjeszkedésének
Texas – Külföld hírek
Texasban a kormányzóválasztást is a demokrata jelölt, Gina Hinojosa nyerte meg
Kilencvennégy év után nyert demokrata politikus szenátusi mandátumot Kansas államban, a győztes Adam Hamilton lett – derül ki az Egyesült Államokban kedden tartott félidős kongresszusi választások eredményeiből, amelyeket az NBC News és az ABC amerikai televízió ismertetett. Texasban államban pedig James Talarico győzelme azt jelentette, hogy 38 év után került ismét a demokratákhoz a szenátusi mandátum.
Kényelmes többsége lehet a Demokrata Pártnak a Képviselőházban és a Szenátusban is, miután szinte az összes billegő államot megnyerték, de az olyan republikánus fellegvárnak számító államokat is, mint Texas vagy Kansas. A republikánusok a feldolgozottság szerda délelőtti állása szerint 7 államot és 27 képviselői helyet buktak el.
Hiába költött több százmillió dollárt Elon Musk a republikánus jelöltek támogatására, az összes fontos posztot elvitték a demokraták szenátortól kormányzóig.
A demokraták történelmi győzelmeket is aratva átvették a törvényhozás mindkét házában a többséget, olyan államokat is behúztak, mint Texas vagy Kansas, ahol 1932 óta nem nyert demokrata szenátorjelölt. Az amerikai választók ezzel egyértelműen elutasították Trump politikáját, hiába próbálja az elnök eltolni magától a felelősséget.
A republikánusok egy szörnyű éjszakát élnek át, még olyan államokban is, mint Texas, letörölve őket a politikai térképről. A demokraták megnyerték mind a Képviselőházat, mind a Szenátust.
Elon Musk több mint 200 millió dollárt költött a republikánus jelölt támogatására, de nem ment vele sokra.
Trump népszerűtlensége tényleg ráégett a republikánusokra, a demokraták még Texasban is nyerni tudtak. Trump azt mondta, el fogja fogadni az eredményeket.
Texas, Kansas, Észak-Karolina és Dél-Karolina is a demokraták áttörését hozta az amerikai félidős választásokon, ami komoly figyelmeztetés Donald Trump számára.
Mind a Szenátusban, mind a Képviselőházban többséget szereztek a „kékek”, rekordszámban járultak a szavazógépekhez a fekete és a hispán szavazók, akik meg akarták büntetni Donald Trumpot az elmúlt két évért. Texasban és Kansasban évtizedek óta először nyertek a demokraták. De mihez kezdenek a többségükkel?
Így győztek le egy ismert republikánust.
Komoly demokrata győzelem születhetett Texasban.
Texasban 38 éve, Kansasben 1932 óta nem nyert demokrata szenátor. Összesen már hat szenátusi helyet fordítottak át. Az is biztos, hogy többségbe kerülnek a képviselőházban, csak az a kérdés, mekkora lesz a kék hullám. Képviselőházi vezetőjük szerint Amerika visszatért. Kövesse velünk élőben az eredmények alakulását!
A texasi Austinból a Bahamákra tartó gépen összesen kilencen utaztak, köztük egy négytagú család. A balesetet senki nem élte túl.
Vasárnap Palm Beach megyében zuhant le a Texasból a Bahama-szigetekre tartó kisgép, a fedélzeten mindenki életét vesztette. Vizsgálat indult az ügyben.
A segélyek időzítése miatt a demokraták politikai elfogultságot vetnek Trump szemére
Orbán Anita magyar külügyminiszter csütörtökön Washingtonban találkozott Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel. A kétoldalú találkozó eredetileg keddre tervezett időpontja elmaradt, mivel Marco Rubio október 27-én Donald Trump elnökkel Texasba utazott a félidős választásokat megelőző kampányeseményekre.
Arculcsapással ér fel, hogy Rubio akkor kérte a találkozó elhalasztását, mikor Orbán Anita már a repülőn ült. Ráadásul annak a közvetett beismerése is, hogy nagyon rosszul állnak a republikánusok a félidős választások előtt, személyesen kell bevetni Texasban a spanyol ajkú külügyminisztert. Ezzel együtt, két fontos megállapodást is aláírt a magyar és az amerikai fél, az egyik rendészeti együttműködésről szól, ami talán abban is segít majd, hogy ne az Egyesült Államokba menekítsék a NER bűnözőit