Még a kétgólos társa is a 18 éves Ngumohát dicsérte.
A 24.hu hírei – 2026. október 21. 11:00 előtti hírek
Nagy forgalmú általános hírportál gyors belföldi és külföldi hírekkel. A közélet mellett üzleti, sport-, tudományos és sztárhíreket is közöl.
2026. október 21. 11:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
Az űrügynökség szerint haladnak a holbázis előkészületei, a most bemutatott három járművet 2028-ig, még az emberek érkezése előtt eljutattják a Holdra.
Száraz István már aláírta a megállapodást a jegybankkal, de Matolcsy ügyvédjének hatására végül mégis megtartották az MBH-részvényeket.
A Fidesznek vannak elvárásai.
A színész szerint még így is a világ legjobb apukájának tartják.
Múlt éjszaka került ki a Facebookra, hogy Csak Győr néven új képviselőcsoport jön létre. Több forrásunk is megerősítette: legalább nyolc képviselő, tehát a 14 fős frakció többsége elhagyja a Fideszt.
A három napból csak egy olyan lesz, amikor a főszabály szerint zárva tartanak a boltok.
A miniszterelnök az AP amerikai hírügynökségnek adott interjút.
Szakértelmével továbbra is szívesen támogatja a klubot.
Arra jutottak, hogy Bangó Sándor ellen nem követett el szexuális bűncselekményt és gyermekprostitúciót a volt igazgató.
Morgan azzal vádolta húgát, hogy hamisan állította be őt erőszakos, börtönviselt drogkereskedőnek, aki bántalmazta az édesanyjukat.
A gyanúsítotti kihallgatás még nem kezdődött el.
NOlimpia újratöltve.
Egy új kutatás szerint az antarktiszi Thwaites-gleccser a század végére kétszer nagyobb mértékben emelheti meg a tengerszintet, mint korábban hittük.
Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanúja miatt.
A Tíz dolog, amit utálok benned című klasszikusukat idézte fel egy műsorban, produkciója végén a stáb többi tagja, köztük Joseph Gordon-Levitt is megjelent.
Több helyszínen, több társszerv bevonásával hajtanak végre akciókat.
A másik pilótát jelenleg is keresik.
Az orvosok megpróbálták megmenteni az egyik lábát, de a sérülései miatt mindkettőt amputálni kellett.
Mészárlás párizsi módra, ez a szöveg állt a kép alatt.
A jövő évi költségvetésben ötszörösére nő az országos közutak felújítására szánt forrás.
Magyar a miniszteri vétóról, Kármán a lakásfelújítási támogatásról, Pósfai a rendőrök béremeléséről beszélt.
Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.
Nem csillapodnak az indulatok az ukrán védelmi és támadási képességekre negatívan ható technológiakorlátozás miatt.
Nyilván az anyanyelvén tud a legjobban az ember, de vajon mennyire gazdag a magyar szókincsünk? Itt az idő próbára tenni!
A belügyminiszter szerint 4-5 hónap alatt nem lehet rendezni hosszú évek mulasztását.
A korszak vígjátékainak poénjait sokan ma is kívülről fújják, de vajon egyetlen képkocka alapján is felismerik őket? Tíz film, három válaszlehetőség!
A Fradi-elnök bizalmas intézőembere korábban Kubatov „védőpajzsaként” hivatkozott magára, de a neve számos fideszes botrány körül felbukkant.
Szerdán délelőtt még többnyire napos idő várható, délutántól azonban délnyugat felől egyre több helyen beborul az ég.
Feszültségekkel teli hét után találkoztak a felek a norvég fővárosban.
A megszólaltatott szakértők szerint a nyugdíjbejelentések a vállalások és a költségvetési realitások közötti kompromisszumot tükrözik.
Kisebbfajta csodát vitt véghez a 9. ligában szereplő BSC Motor Rochlitz második együttese.
Hazai sikerek és Mr. Olympia-sztár a a jubileumi, 25. Fitparádén.
Velünk élő ipar II. A második világháború a magyar iparra is pusztító hatással volt. A csepeli Weiss
Pedig a Gulácsi Péterrel harcoló Villarreal jól játszott az Anfielden. A Barca kikapot Párizsban.
Születésnapi toplistánkban a hét legjobb filmjét rendezzük sorba, és választ adunk a legégetőbb kérdésre: lehet-e bármi jobb, mint a Trainspotting?
Azért, hogy helyreállította az orosz ballisztikus csapásokra figyelmeztető korai riasztási rendszert.
Serhou Guirassy lesújtott, Bakuban győzött a Dortmund csapata.
A Tisza Párt delegációvezetője az egyetlen, akit újként szavaztak meg.
Kövér László szerint többet hibázott a Fidesz. Házkutatás Rákay Philip körül. Bocsánatot kértek a Klubrádiótól.
A ténykedése során kerülte a tömeget, valamint a közterületi kamerákat, ezért sem tanú, sem kamerafelvétel nem rögzítette a tűzgyújtásokat.
Nem tudok örülni, amikor a miniszterelnöki komment nem az elithez szól, nem azokhoz, akik okozták, hanem akik elszenvedik a bajt.
Interjú a miniszterelnökkel.
Úgy tűnik, Vincent Kompanynak ki kell hagynia az Arsenal elleni Bajnokok Ligája-összecsapást.
A vállalatokat érintő adóváltozásokról, a Wekerle Plusz lakhatási programról és a beígért gazdaságpolitikai fordulatról is megtudtunk részleteket.
A Zelenszkij-Magyar találkozó is terítéken van.
Sándor Fegyir szerint két hónapon belül biztos a hivatalos találkozó.
Január 1-jétől megszűnik a taorendszer, helyette 150 milliárd forint érkezik majd a sportba közvetlenül a költségvetésből. Elmagyarázzuk, mi következik ebből a klubok számára.
Az NKA megújításán dolgozik a kultúráért felelős tárca.
A 16. születésnapja előtt mindössze tíz nappal léphetett pályára a Talleres ellen az Argentinos Juniors színeiben.
Gulácsi Péter és Antony után Sergio Rico lakását is erőszakos rablók dúlták fel.
A Fidesz békemenetelt volna, de lefújták.
Igen, a Fidesz is elmulasztott sok mindent, amit megtehetett volna. Például szerintem az oktatási
Galériánkban Bálint hosszú távú munkáit szedtük össze, melyek alapján a bíráló bizottság neki ítélte az elismerést.
Egyelőre nem tudni, meddig lesznek türelmesek a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Sopron KC játékosai.
A kalauz a jegyét akart elkérni, ami nem volt.
Egyúttal új frekvenciapályázatot készítenek elő. A Klubrádió szerint azonban nekik meg kellene kapniuk a frekvenciát.
Fontos bejelentéseket tett a miniszter.
Az egyik legsürgetőbb feladat a diákok terheinek csökkentése a miniszter szerint.
Akár 20 százalékkal is megugorhatnak jegyárak.
Beismerte tettét az 50 éves férfi.
A Pilóta Nélküli Erők egyik ezredénél jártunk a drónok indításakor.
Mi mondathatja Magyar Péterrel bárminemű bizonyíték vagy ésszerű logikai összefüggés hiányában, hogy a „felfordulásért” felelős francia tüntetők bevándorlók?
Jön az otthonkorszerűsítési program.
Bessenyei István kiszállt a Valton-Sec-ből. A Rogán Antallal jó viszonyt ápoló üzletember körül több céges változás is történt a közelmúltban.
Nem lett komolyabb következménye annak, hogy otthagyta a csapatot.
Költségvetési csalás miatt nyomoz a hatóság.
Négy személyt tartóztattak le, egy 17 éves fiatal bűnügyi felügyeletbe került. Kiderültek a tömegbunyó előzményei és részletei.
Declan Rice méltatta a Liverpool magyar középpályását.
Declan Rice méltatta a Liverpool magyar középpályását.
A színésznő az elmúlt években nyíltan vállalta betegségét, és rendszeresen beszélt arról, milyen hatással van az állapota a mindennapjaira.
Laurence Leamer amerikai író könyvet adott ki John F. Kennedy elnök házasságon kívüli kapcsolatairól, az érintett nők történeteit vizsgálva.
Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) szerint több mint 80 százalék az esélye annak, hogy mindent visz majd az idei El Niño.
A kerület polgármestere közölte: egy külön keresetet is indítottak az elővásárlási joggal kapcsolatos szabálytalan tájékoztatás miatt. Készek a kompromisszumra, de védik Zugló érdekeit.
A brit királyi légierő (RAF) Typhoon típusú vadászgépei védelmi jellegű légi elhárító tevékenységet végeznek majd a szaúdi légtérben.
A Fidesz elnöke hat pontban foglalta össze, hogy miért lesz ennek már megint rossz vége.
A rendszert több mint 40 millió, különböző etnikumú és korú személyek arcképét tartalmazó adathalmazon tanították be. Az eredmények ígéretesek.
Több új rendelet szabályozza a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal működését, amely bekerül a körözési, bűnügyi és biometrikus nyilvántartási rendszerekbe.
Jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette miatt kellett felelnie a hatóság kérdéseire.
Még Hosszam Hasszan ikertestvérét is büntették.
Az óbudai gázgyár területén kármentesítés nem valósult meg, bár a szennyezésről évtizedek óta tudnak a hatóságok.
A leállás hátterében a világ egyik legnagyobb techcégének, a Google-nek a felhőszolgáltatása állhat a belsős információ szerint. A javítás még zajlik.