Szobrokat bontottak el, fogalmaztak újra, vittek arrébb.
Az Index hírei – 2026. október 18. 18:00 előtti hírek
1999 óta az egyik legolvasottabb magyar hírportál. A belföldi és külföldi hírek mellett gazdasággal, sporttal, technológiával és szórakozással is foglalkozik.
2026. október 18. 18:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
Magyarországon is elérhetővé vált a Gemini 4 Argon.
Pósfai Gábor belügyminiszter, a térség képviselője szerint a döntés nem jelent végleges bezárást.
Az egynemű helyiségeket a dolgozók is biológiai nemük szerint használhatják.
Tóth Alex még a keretbe sem fért be a Bournemouth-nál.
Állításuk szerint a volt miniszteri biztos ragaszkodott az előadói szerepléshez, amire már nem volt lehetőség.
A hőmérséklet helyenként a 24 fokot is elérheti.
Karácsony Gergely szerint jelentős források érkezhetnek a válság kezelésére.
Döbbenetes megpróbáltatásokon ment keresztül.
Az egykori csapatfőnök vezetésével az istálló nyolc egyéni és hat konstruktőri vb-címet szerzett az F1-ben.
A kommentszekcióban vitáztak.
Szerencsére nem esett komolyabb baja a 28 éves magyar bringásnak.
A miniszterelnök úgy véli, ez az egyik legsúlyosabb állam elleni bűncselekmény.
Már Amerikában világbajnok lehet a 20 éves olasz.
Konyakot csempésztetett be, rabtársai masszírozták, és mobiltelefonja is volt.
Tizenöt szakember dolgozik a mentésen.
Az Operaház főigazgatója úgy látja, hogy „az ima mindenkire ráfér”.
A mise 27. percében történt a tragédia.
A volt igazságügyi miniszter fia focimeccsén vett részt.
Öt nappal azután tért vissza a pályára a 36 éves kapus, hogy családjával fegyveres rablás áldozatává vált.
Értesülések szerint gyakorlat közben sérült meg az egyik gázvezeték.
A házelnök nyugodtan fogadta, hogy eljárást kezdeményeztek ellene a mentelmi bizottságnál.
Ha nem érkeznek meggyőző számok, jöhet a kijózanodás a piacokon.
Chuck Berry nélkül a könnyűzene története másképp festene.
81 éves volt.
A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
A hatóságok továbbra is vizsgálják a tűzeset okát.
Most bárki elindulhat A Tigris Útján, de korántsem biztos, hogy élve célba ér.
A volt képviselőnek vannak sejtései, hogy miért változott meg a szervezők szándéka.
A miniszterelnök szerint van különbség jogszerű tüntetés és vandalizmus között.
A Puerto Ricó-i szleng egyeseket táncra perdít, másokat vaskalapos nyelvszakértővé változtat.
Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mire gondolt Radoslaw Sikorski.
Évek óta pénzügyi problémákkal küzd a spanyol klub.
Nádas Péter-kiállítás nyílt a PIM-ben.
A Fidesz elnöke a Digitális Polgári Körök első országos táborába látogatott el.
Bő három hét múlva a válogatottnál lenne jelenése...
A kórházi ágyáról posztolt.
Szavazni este hét óráig lehet.
A miniszter szerint 600 millió közpénz mehetett kampányra, Koncz Zsófia szerint ez rágalom.
A volt pap keresztényként szégyelli magát.
A választ egyenesen a tudomány szolgáltatja.
Levegőben lógott a rettenetes piros lap.
Washington azonnali fellépést vár.
Giorgia Meloni sem hagyta szó nélkül.
Több mint 900 rendőr sérült meg.
Filmsztár volt és a hazájáért küzdő politikus.
Megbénulhat Peking, benyújtotta a számlát az egykepolitika.
A tárcavezető a várpalotai gyakorlótéren tartott haditechnikai bemutatón járt.
Két káprázatos szólógól a myolcszoros aranylabdás zsenitől.
Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.
Kellemes őszi időre számíthatunk.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index vasárnapi hírösszefoglalója.
A hazaiakon az emberelőny sem segített az éllovas ellen.
De igazából mindenkinek.
Miért vállalnak extrém másodállást a pedagógusok Amerikától Magyarországig?
Pedig finoman szólva sem indult jól a mérkőzés...
Neve egybeforrt a magyarországi hemoreológia modernizációjával.
A kétnapos rendezvény első napján Bóka János politikai boszorkányüldözésről beszélt.
Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.
Andrej Babis pártja egyetlen mandátumot sem szerzett.
A rendőrség vizsgálatot indított.
A vikingek beleköptek a levesbe.
Kármán András szerint a kormány nyitott az önkormányzatokkal folytatott érdemi egyeztetésekre.
Ez volt a zöld-fehérek 150. sikere a sorozatban.
Százmilliárd dolláros piacért folyik a verseny a gyógyszeróriások között.
Győzelmet azonban nem ért.
Vas Bálint nemcsak véd, de a támadásokat is segíti.
A magyar válogatott középpályás 76 percet töltött a pályán.
A helyszínről jelentkeztünk.
Először tárgyaltak négyszemközt a felek.
Dr. Menyhárt Otíliának és Dr. Bálint Erikának nem kellett választani a család és a karrier között, és mind a ketten kivételesen sikeresek.
A polgármester ezentúl minden medvét lelövet, amely a település belterületére merészkedik.
Segítség nélkül sétált ki az intézményből.