A földön feküdt, barátnője próbált segíteni rajta, a mentőautó azonban nem érkezett meg.
Az Origo hírei – 2026. október 10. 20:00 előtti hírek
1998-ban indult általános hírportál. Itthoni és nemzetközi hírek mellett sporttal, tudománnyal, technikával és szórakozással foglalkozik.
2026. október 10. 20:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
Nem tudta elfogadni a zsűri döntését, felment a színpadra.
Az Orbán-kormány alatt megkezdett fejlesztésnek köszönhetően Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is lesz újra állandó katonai alakulat, mégpedig egy huszárezred.
Harminc éves csillagászati rejtélyre derülhetett fény.
Különös közös pontra derült fény Magyar Péter és Orbán Viktor között.
Róbert szeptember 18-án indult el az észak-komáromi Európa udvartól.
A személyzet lövéseket adott le.
Özönlenek az országba a használt autók, de az érdeklődés csökken.
Egy kulcstartó miatt szabadult el az erőszak.
Nagy fordulatnak lehetünk szemtanúi a tehetségkutató válogatóján.
Borbély Balázsnak továbbra sincs meg az első hazai sikere.
A kórház megkezdte a hálózat fertőtlenítését.
Egy Galaxy telefon rengeteg olyan lehetőséget kínál, amelyet a legtöbb felhasználó soha nem próbál ki.
Fegyverrel és késsel fenyegették meg, egyikük pedig többször fejbe ütötte a pisztolyával.
Vitézy Dávid immár a másik oldalon állva elküldte a megrendelői döntést a V-Hídnak, de közben magyarázkodni kezdett a Déli körvasút projektben betöltött szerepéről.
Így lett szellemfalu a bájos, középkori Granadillából.
A középosztály fizetheti meg a reformok árát.
Schäfer András győztes csapat tagja volt.
Azért árverezik el a luxuscikkeket, mert túl drága lenne a megfelelő tárolásuk.
Kevés jót vár a fővárosi együttműködéstől Radics Béla képviselő.
Elérte hazánkat a mediterrán ciklon.
Marics Peti hangot adott nem tetszésének.
Úgy látja, komoly forrongások lesznek a következő évben.
Kármán András pénzügyminiszter ismertette a részleteket.
Így valósul meg az esélyegyenlőség a cirkuszban.
Több pénz, rövidebb várólisták – ezt ígéri a kormány.
A pap a városra kimondott átok visszavonását követelte.
Egy szibériai kutatólaboratórium körül merült fel a gyanú, hogy a középkori fekete halált okozó baktériummal folytathattak kísérleteket.
Trump elnök döntése értelmében Oroszország azonnal több mint 300 000 tonna dízelt szállít az amerikai és a globális piacokra.
Nem szűrhetők ki a visszaélések, de szigorúan büntethet a NAV.
Ferdén áll? Könnyen kijön? Nem működik? Nem lehet rendesen bedugni? Nem bizos, hogy nagy a baj.
Charles Leclerc mindössze 54 ezreddel maradt el.
Egy héten belül már a harmadik iskolai támadás rázta meg Lengyelországot.
Jelenleg sérülés miatt nem játszik a Paks rutinos csatára.
Sebész, kórházigazgató és a szabadságharc katonaorvosa volt, a magyar orvosi szaknyelv kialakításában is fontos szerepet vállalt.
A probléma több szakosztályt is érinthet.
Az eset után a kórházakhoz is rendőröket vezényeltek.
Valós veszély, hogy ma már néhány másodpercnyi hangfelvételből lemásolhatják bárki hangját, egy ember arcával hamis videókat készíthetnek.
A dohányzásról való leszokás nem könnyű.
Luxuskiadások és milliárdos szerződések a vizsgálat középpontjában.
Kúttisztítás közben került bajba.
Még egy csókot is nyomott barátja egykori ruhájára.
Egy két évvel ezelőtti Telex-cikk alapjaiban kérdőjelezi meg Magyar Péter miniszterelnök szavahihetőségét a telefonlopási ügyben.
Kitálalt Merciről és elárulta, mi tetszik neki Liviben.
A balesetben összetört sportautóról fénykép is készült.
Aranyfokozatú kitüntetést kapott a polgárőrségtől Kreitler-Sas Máté.
Heves viharok sújtották szombaton ismét Dél-Olaszországot.
Új riválisa lehet a mediterrán étrendnek.
A főváros megmenekült, Karácsony meggyengült.
A túszdráma végül rendőri beavatkozással ért véget.
Lejáratásnak tekinti a feljelentést a műsorvezető.
A Most Wanted üldözői 5 napon át 8 celebpáros elől menekülnek.
Többen megsérültek.
Hiányosságokat tártak fel.
A vadiúj telefonunkkal kereshetnek pénzt a csalók, és ez még csak az enyhébbik következmény.
Egy szemtanú azonnal a segítségükre sietett.
Benzinkutasként kezdte, majd a nemzetközi divatvilág ismert modellje lett.
Bemutatjuk, miért számít csodaszernek a szódabikarbóna.
Először mutatott anya-lánya fotókat a modell.
A sprintfutam történelmi rekordot hozott, ugyanis kilenc versenyző is kiesett a kaotikus versenyen.
Súlyos következményei lehetnek a portugál válogatottnál kirobbant konfliktusnak.
Vizsgálat döntötte el, melyik méhnyakrákműtét jár kevesebb szövődménnyel.
Budapest 120 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kap.
Ajánlásokat tett Magyar Péter kormányának a Nemzetközi Valutaalap.
A műsorvezető kedve szerint alakíthatja a játékot.
Az adatok szerint a nyugdíjak vásárlóereje több mint 2 százalékkal javult ebben az évben.
Egy erdős részen fedezték fel a holttestet.
Az autót a fiú legjobb barátja vezette.
Az utast le kellett fogni, szörnyűségre készült.
Újabb fordulat történt a futballtörténelem egyik legnagyobb legendájának halála ügyében.
Egyre többen döntenek a tudatos fényvédelem mellett.
Ötmilliárdos büntetés fenyegeti a szennyező nagyüzemeket.
Határozottan visszautasították a kifogásokat.
Az ország több pontján érkezhet kiadósabb eső.
Egyre nagyobb az elégedetlenség a nemzetközi futballban.
Kórházakat kellett kiüríteni, és a nemzetközi repülőtér mindkét futópályáját lezárták.
Már autóval is elérhetővé vált egy korábbi fókasziget.
Jövőre már 850 millió forintot igényel a hivatalvezetők védelme.
Tóth Abigél egy igen furcsa pasivá fog átalakulni vasárnap.
Turek tárgyalásán nem bújhatott ki a tanú a vallomás alól.
Gyerekek, akiket nem darált be Hollywood.
A repülőgép rövid idő alatt több ezer métert süllyedt.
A IX. kerületben történt a baleset.
80 százalékos javulást mértek a kutatók.
Moszkva szerint változatlanok a háború céljai.
Augusztus végétől novemberig madarak milliói kelnek útra.
Az eddigi kísérletek sikeresnek tűnnek.