A szövetségi szakmai igazgatója tételesen cáfolta a teniszező állításait.
Az Origo hírei – 2026. október 24. 19:00 előtti hírek
1998-ban indult általános hírportál. Itthoni és nemzetközi hírek mellett sporttal, tudománnyal, technikával és szórakozással foglalkozik.
2026. október 24. 19:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
A fekete csütörtökként elhíresült nap a nagy gazdasági világválság egyik legismertebb eseménye lett.
„Ez a szörnyeteg egyre nagyobb lesz!” – írták az egyik felvételhez.
A Samsung Galaxy telefonok rengeteg hasznos funkciót kínálnak, de mindegyik kell nekünk?
Tüntetések és összecsapások.
Megmutatjuk, milyen technológiai trükkök állhatnak a háttérben, és hogyan ismerheted fel az átverést.
Új intézkedéssel próbálják javítani a közbiztonságot a főváros forgalmas terén.
A rendvédelemben dolgozók a belügyminiszter köszönetéből nem tudnak a boltban bevásárolni.
Kapcsolat lehet a bélflóra és az agy egészsége között.
A menopauza miatt is szenvedett, ma már egészen másképp látja az életét.
Vészhelyzetben a sertéságazat – figyelmeztet a volt agrárminiszter.
Teszteld a tudásod nyelvtanból!
1946. október 24-én egy rakétára szerelt kamera elkészítette az első ismert fényképeket a Földről a világűrből.
Mutatjuk, milyen volt a nyitóhétvége!
Egy használaton kívüli androidos tablet és egy alkalmazás is elég lehet a nagy kijelzős navigációhoz.
Megtudtuk, hogy tavaly, illetve 2026-ban eddig miket és milyen számban felejtettünk a közösségi közlekedési eszközökön. Az elvesztett tárgyak jelentős részét az utastársak adják le.
A helyszínre mentők is érkeztek.
Roxi őszintén elmondta, mit gondol apja megjegyzéséről.
A DVSC három mérkőzés óta veretlen az NB I-ben.
Közel egy év kihagyás után ismét reális esély nyílhat a válogatottbeli visszatérésre.
Tragikus baleset történt a Fülöp-szigeteken, ahol egy katonai kiképzési művelet során két repülőgép összeütközött a levegőben, majd lezuhant.
A gyilkosság után három fegyveres gyanúsítottat vettek őrizetbe.
Japánból indult, az egész világot meghódította.
Szerinte ami most történik, az egy látványpékség.
Vasárnap hajnalban egy órával visszaállítjuk az órákat, így elvileg egy órával tovább alhatunk.
Így zaklatta a volt miniszterelnököt a telexes riporter.
A hazai tévézés történelemkönyveiben külön oldallal bír.
Eldőlt, hogy a 2026/27-es szezonban sem lesz veretlen bajnoka a Premier League-nek.
Változásokat hozhat a 2027-es év a magyar nyugdíjasonak.
A fővárosi hivatásos tűzoltók a helyszínen műszaki mentést végeznek.
Konyev szovjet marsall most megrongált szobrát október elején avatták fel, de sokak szerint nincs helye a Halálvölgyben.
Egyre többen gondolják úgy, hogy a kormány felelőtlenül gazdálkodik, és a költségvetéssel kapcsolatos ígéretei csak szemfényvesztésre jók.
Gyere és tedd próbára magad!
Akkor lehet hasznos, amikor már kezdjük elveszíteni a türelmünket.
A béremelési ígéretből újabb politikai botrány lett.
Vasárnap viharos széllökések is várhatók.
A Ferrari sztárja elárulta, kihagy-e futamot gyermeke születése miatt.
Volt idő, amikor egy-egy operettsztár nevét az egész ország ismerte.
Rendkívüli intézkedésekre készülnek Budapesten.
Újabb videóval jelentkezett Orbán Viktor az október 23-i megemlékezést követően.
Megvan a második halálos áldozat.
A Villarreal kapusa a Liverpool ellen négy gólt kapott a BL-ben.
Mutatjuk az eddigi részleteket!
Nem egészen úgy alakult Magyar Péter nagyszabásúnak beharangozott október 23-i ünnepsége, ahogyan azt a miniszterelnök korábban elképzelte.
Csaknem minden második magyar használja.
Vasárnap este új Forma–1-es világbajnokot avathatnak.
Két súlyos közlekedési baleset is történt szombat délelőtt Magyarországon.
Piros lámpa. Pozitív drogteszt.
Könnyen takarítható kárpit és teak padló könnyíti a használatot.
Nem hagyják szó nélkül a magyarországi intézkedéseket.
Pusztító erejű, 7-es magnitúdójú földrengés rázta meg Tibetet, amely egész lakóépületeket döntött romba, és számos ember életét követelte.
Hatalmas tömeg gyűlt össze a budapesti Bem téren, ahol a Fidesz az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára emlékezett.
Budapest utcái az elmúlt száz évben hatalmas átalakuláson mentek keresztül.
Próbáld ki ezt a sokoldalú szuperélelmiszert, a quinoát.
Váratlan kijelentést tett az ukrán elnök.
Új fejezetet nyit a DS márka életében a No7-es.
Összehangolt nemzetközi akció során 248 kizsákmányolt embert azonosítottak, és 86 gyanúsítottat tartóztattak le Európa-szerte.
Súlyos vereség után edzőváltás történt az NB I sereghajtójánál.
Hatvan éve színpadon az énekesnő.
Videón az értelmetlen száguldás eredménye.
Novemberben két találkozó vár a férfi A-válogatottra a Nemzetek Ligájában.
Továbbra is letartóztatásban van a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnöke.
A tervek szerint januárban lép életbe a tilalom.
Egy jó okostelefonért ma már nem feltétlenül kell százezreket fizetni, de a legolcsóbb készülékek között könnyű mellényúlni.
Hetven évvel ezelőtt, 1956. október 24-én Budapest utcáin már fegyverek ropogtak.
Komoly gonf lehet a magyar gazdáknak egy új adótervezet.
Újabb csapatnál került szóba a magyar válogatott kapus.
Hamarosan ismét át kell állítanunk az órákat.
Erőteljes üzenetet osztott meg Orbán Viktor az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója után.
2026. október 21. és 2027. február 14. között várja a látogatókat.
A végéhez közeledhet az új James Bond kiválasztása.
Újabb rossz hírek érkeztek a magyar válogatott egyik fontos középpályásáról.
A korlátozás október 26. és 28. között lesz érvényben.
Mindegy is, mekkora a generációs szakadék kettejük között.
A szakértők szerint az örökletes genetikai eltérések a daganatos eseteknek csak egy kisebb részéért felelősek.
Tűz Németország ismert turisztikai látványosságában.
A repülőgép a hangsebesség kétszeresével repült.
A játékos mögött az embert is megismerte.
Bár a sci-fi filmbe illő eredmény egyelőre csak laboratóriumi sejtekísérletekre korlátozódik, mégis jelentős előrelépésnek tekinthető.
Imádkozni járnak a különös járdafolthoz, a pap is megszólalt.
Szombaton borongós idő köszönt ránk, a hidegfront mínuszokat és esőt hoz.
Egy második emeleti lakás erkélye és egyik szobájának berendezési tárgyai kaptak lángra Budapest VI. kerületében.
Gary Neville, Roy Keane és társaik kérdezték a színészt.
Olyan gyermekek beszámolóit vizsgálták, akik állításuk szerint egy korábbi életükre emlékeztek. Érdekes összefüggéseket találtak.
Bár Deutsch Anita nem így tervezte, mégis elégedett lehet.