Olaszország, Lengyelország, Franciaország, Azerbajdzsán és Németország után Görögországban próbálja ki magát a karrierjét Újpesten kezdő magyar válogatott röplabdázó, Szűcs Kinga.
A Blikk hírei – 2026. október 24. 18:00 előtti hírek
Napilap és hírportál sztárhírekkel, bűnügyekkel és belföldi hírekkel, sporttal és gazdasággal kiegészítve.
2026. október 24. 18:00 előtti hírek Legfrissebb hírek
Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere figyelmeztetést tett közzé, miután kiderült, hogy ismeretlenek az ő nevében küldenek hamis e-maileket. A politikus a Facebook-posztjában két példát is megosztott az általa hamisnak nevezett levelekből, és határozottan kijelentette, hogy semmi köze azok tartalmához. A polgármester hangsúlyozta, hogy a Polgármesteri Hivatal kizárólag a jogszabályokban meghatározott hivatalos csatornákon keresztül kommunikál, és a hivatalos e-mail-címe a polgarmester@misko
Orbán Viktor október 23-án Párizsban pihent az unokájával, ahol egy lesifotó is készült róla. A felvételen kiszúrtak egy érdekes részletet, amely azért különösen meglepő, mert a volt miniszterelnök korábban többször is beszélt arról, miért nem használ okostelefont.
Tíz hét, két és fél hónap egyszerre egy szempillantás és egy örökkévalóság. Papp Dóri ma már tudja ezt: problémamentes, végig gondozott terhessége egy pillanat alatt ért véget, amikor kislányát az ideálisnál tíz héttel korábban meg kellett szülnie. Hetekig állt az inkubátor mellett, azon imádkozva, hogy a kicsi rendbe jöjjön. Most a hasonló helyzetben lévő anyukákon, apukákon szeretne segíteni a maga módján
A címvédő és a kategóriában hétszeres világbajnok Marc Márquez nagy csatában megnyerte a MotoGP szombati sprintfutamát a Phillip Islanden zajló Ausztrál Nagydíjon, ezzel átvette a vezetést az összetettben, miközben legnagyobb riválisa, az apriliás Jorge Martín bukott és eltörte a csuklóját. A sztárpilótát mentővel szállították kórházba. Kérdéses, mikor állhat újra rajthoz.
A magyar könnyűzenei és művészeti élet legendás alakjai évtizedek óta szórakoztatják a közönséget, ám amikor elérik a nyugdíjkorhatárt, kemény valósággal kell szembenézniük. Zalatnay Sarolta nemrég megosztotta a közönséggel, hogy mennyiből kell megélnie. Most megvizsgáltuk, mi az oka annak, hogy nem csak ő, hanem rengeteg egykori közönségkedvenc sokszor százezer forint, vagy az alatti összegből kénytelenek tengődni.
A jelenlegi garantált bérminimum összegénél is érezhető lenne-lesz a jövő évtől esedékes adóváltozás. Ugyanakkor fennáll annak kockázata, hogy az adócsökkentésre tekintettel a cégek csak minimális béremelést szeretnének adni az alacsony keresetűeknek. Az ekhos foglalkoztatás adókulcsánál egyelőre nincs hír változásról.
Hosszú évek óta változatlan összegű adókedvezményt kapnak a nyugdíjpénztárakba és egészségpénztárakba befizetők. A szakma most egy olyan javaslatot tett le az asztalra, ami vonzóbbá tenné a pénztári megtakarításokat, és egyben az adó-visszatérítés mértékét is jelentősen megemelné. Megkaphatnák ezt a pénzt azok is, akik az adómentességük miatt most nem tudnak élni vele. A BiztosDöntés.hu szakértői megnézték, mi változna, mennyivel lenne ez jobb, és milyen kedvezmények élnek most.
Ha a kutyája séta közben a pórázt húzza, a kellemes kikapcsolódás gyorsan rémálommá válhat ezekben a hónapokban. A Petbook szerzője, Katharina Marioth kutyakiképző elmagyarázza, miért különösen fontos a pórázra szoktatás most, és milyen egyszerű gyakorlatok segíthetnek.
Molnár Áron nem éppen barátságos hangvételű üzenetet küldött Orbán Viktornak, miután a Fidesz elnöke nem kívánt nyilatkozni egy újságírónak Párizsban, és azt kérte tőle, hagyja békén és engedje, hogy élje az életét. A színész-aktivista zokon vette a volt kormányfő szavait, mivel úgy érezte, hogy éppen Orbán volt az, aki nem hagyta élni őt és a hozzá hasonlókat az elmúlt 16 évben.
A Debrecen 2-0-ra nyert a Kispest-Honvéd otthonában a labdarúgó-OTP Bank Liga 11. fordulójának szombat délutáni nyitómérkőzésén. A tizedik helyezett fogadta a hetediket, ráadásul a DVSC-nek – amely három és fél év után lépett pályára ismét a Bozsik Arénában – csupán hárommal volt több pontja a játéknap előtt. A fővárosiak a legutóbbi két alkalommal nem kaptak ki házigazdaként, a hajdúságiak pedig az előző három meccsükön nem veszítettek vendégként.
A kultikus Péntek 13 világa végre visszatért a képernyőre, az HBO Maxra érkezett előzményszéria, a Crystal Lake pedig bebizonyítja, hogy a slasher műfaja még mindig képes meglepetést szerezni. Bár az alkotók nem finomkodtak a nyers brutalitással, a végeredmény jóval több egy egyszerű mészárlásnál: egy stílusos, megrázó pszichológiai pokoljárás a tó partján.
Fokozott rendőri jelenlétet vezetnek be a Blaha Lujza téren, miután Pikó András, Józsefváros polgármestere egyeztetett a kerületi rendőrkapitánnyal. A megállapodás értelmében egy rendőrből és egy rendészből álló páros járőrözik a főváros egyik forgalmas csomópontján, naponta két-két fővel – erről a polgármester számolt be a Facebook-oldalán.
Vincent Kompany továbbra is kórházban van azt követően, hogy pénteken összeesett. Max Eberl, a Bayern München sportigazgatója szerint a futballtréner még néhány napig biztosan ott marad az egészségügyi intézményben. Kompany állapota kapcsán rengeteg a találgatás, és a szurkolókat bizonyára nem nyugtatja meg, hogy valójában nem tudni, mi is történt a Bayern trénerével.
Vilmos herceg meglepetésvendégként tűnt fel Graham Norton népszerű talkshow-jában, ahol olyan sztárokkal osztotta meg a reflektorfényt, mint Cate Blanchett, Robert Irwin és Hannah Waddingham. A beszélgetés központi témája az Earthshot Prize nevű környezetvédelmi kezdeményezés népszerűsítése volt, amelyet a herceg 2020-ban alapított azzal a céllal, hogy innovatív megoldásokat találjanak a klímaválság kezelésére. Az esemény során Vilmos herceg, a brit trón várományosa nemcsak a díj jelentőségéről
A fejbőr érzékenysége sokunk számára ismerős jelenség, de vajon mi állhat a háttérben? Egy rovarcsípés, egy gyulladt hajhagyma, vagy valami komolyabb? A fejbőr egy bonyolult rendszer, amely nemcsak a haj növekedéséért felelős, hanem egy gazdag mikrobiómnak is otthont ad. Ez a rendszer azonban érzékeny, és számos tényező okozhat kellemetlenséget. Nézzük, mit mondanak a szakértők a leggyakoribb problémákról, és hogyan kezelhetjük őket!
Kósa Lajos, a Fidesz debreceni elnöke a párt helyi képviseletében koszorúzott az október 23-i hivatalos önkormányzati ünnepségen Debrecenben. Az esemény után a korábbi Orbán-kormányok három miniszterét érintő őrizetbe vételekről és letartóztatásokról kérdezték a politikust, valamint arról, hogy szerinte politikai foglyokról van-e szó.
Saját otthonában gyilkolták meg a Bolgár Tekvandószövetség elnökét, Szlavi Binevet, a hatóságok három gyanúsítottat vettek őrizetbe az ügyben.
A 2000-es évek elején generációk nőttek fel a P. J. Hogan rendezésében készült, 2003-as élő szereplős Pán Péteren. A film látványvilága, hangulata és gyermeki humora máig emlékezetes maradt, a produkció igazi motorja azonban a címszerepet alakító Jeremy Sumpter volt. A szőke fürtös, huncut mosolyú kamasz egy csapásra tinibálvánnyá vált, ám ahogy a mondás tartja Sohaországban, az idő múlása elkerülhetetlen.
Cristiano Ronaldo első aktív sportolóként átlépte a kétmilliárd dollárt, azaz a körülbelül 654 milliárd forintot a teljes pályafutása során szerzett bevételeivel – írta a Forbes gazdasági magazin. Az ötszörös aranylabdás portugál futballista a játéktéren és az üzleti világban is a legnagyobbak közé emelkedett. És még mindig nem zárta le a pályafutását...
Alaposan felkavarta az állóvizet Palvin Barbara szereplése a Victoria’s Secret idei divatbemutatóján. A magyar modell ugyanis mindössze hat héttel a szülés után tért vissza a kifutóra, ráadásul olyan bámulatos formában, amely sokak elismerését kivívta. Azonban többen támadták is az édesanyát. Szerintük a tökéletes alakja olyan elvárásokat közvetíthet a frissen szült nők felé, amelyeknek nem mindenki tud megfelelni és nem is kell ilyen rövid idő alatt.
A későn postára adott meghívók is hozzájárulhattak ahhoz, hogy elmaradt a nagy politikai sztárparádé az 1956-os forradalom 70. évfordulóján a kormányhoz közel álló források szerint. Emellett persze a diplomáciai feszültségek sem könnyítették a szervezést, és végül az uniós országokat csupán miniszteri és házelnöki szinten képviselték pénteken Budapesten.
A Ferencváros birkózóinak első csapatbajnokait köszöntötték a Népligetben. Az ulloi129.hu oldal tudósítása szerint szerdán az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban találkoztak az egykori klasszis sportolók. Noha hivalkodó jelvény egyikük mellén sem virított, mégis egyértelmű volt, hogy ők is egy klubhoz tartoznak.
Hová tűntek az egykori televíziós tehetségkutatók és valóságshow-k legmeghatározóbb arcai, akikért egykor milliók rajongtak hétről hétre a Megasztár, az X-Faktor vagy a ValóVilág adásaiban? A hirtelen jött óriási népszerűség után sokan teljesen más irányt vettek: a csillogó színpadokat civil szakmára, külföldi életre vagy éppen csendes családi boldogságra cserélték.
Orbán Viktor Párizsban nyaral az unokájával, azonban a magyar újságírók elől így sem tudott elbújni. A francia fővárosban kérdezték a volt miniszterelnököt, aki azt ígérte, Budapesten szívesen válaszol a kérdésekre.
A Scotland Yard megerősítette, hogy 2019 januárjában olyan levelet kapott, amely több állítást is megfogalmazott Thomas Markle-lel, Sussex hercegnéjének édesapjával kapcsolatban. A brit rendőrség tájékoztatása szerint a dokumentumot a királyi család védelméért felelős egységhez továbbították, majd a benne foglaltakat Harry herceg és Meghan Markle hivatalával is megosztották. Az információkat ugyanakkor más bűnüldöző szerveknek nem adták át.
Csalódottan vették tudomásul a szegedi kézilabdadrukkerek, hogy kedvenceik elbúcsúztak a Bajnokok Ligájától. Az együttes hazai pályán 33-33-as döntetlent játszott a dán GOG-val a férfikézilabda-Bajnokok Ligája első csoportkörének ötödik fordulójában, így nem jutott tovább, és átkerült az Európa-ligába. Az együttes legutóbb a 2013–14-es szezonban szerepelt a második számú európai kupasorozatban, amit végül megnyert, ám most a drukkereket ez nem foglalkoztatja.
Három embert állítottak elő a főváros XIV. kerületében, akik forgalomból kivont autóval menekültek az igazoltatni akaró rendőrök elől hétfőn – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.
Mélyreható szakadék tátong a munkaerőpiacon a huszonéves pályakezdők és a tapasztalt HR-esek között. Bár a felszínen sokan csupán lusta, túlérzékeny fiatalokról vagy vaskalapos munkáltatókról beszélnek, a valóságban a munkahelyi kultúra, a gazdasági környezet és a személyes értékrendek gyökeres és visszafordíthatatlan átalakulásáról van szó.
A Magyar Teniszszövetség (MTSZ) visszautasítja azokat az állításokat, amelyeket Udvardy Panna fogalmazott meg az amerikaiak elleni Billie Jean King-kupa-osztályozó kerethirdetése után. Az MTSZ szerdán közölte, hogy Bondár Anna, Gálfi Dalma, Tóth Amarissa, Nagy Adrienn és Stollár Fanny alkotja a magyar női válogatottat, amely novemberben az amerikaiakkal játszik a kupa élvonalába jutásért Floridában. Ez egyben azt jelenti, hogy a vendégekénél egy olyan játékos lesz, aki a világranglistán az első
Két súlyos közlekedési baleset is történt szombat délelőtt: az egyikben két személyautó és egy kisbusz ütközött össze Mezőpeterd közelében, a másikban pedig két autó karambolozott a cseszneki szerpentinen. Mindkét helyszínen lezárták az érintett útszakaszt.
Szombaton ünnepli a születésnapját Böde Dániel. Az elnyűhetetlen egykori magyar válogatott csatár 40 évesen is a labdarúgó-NB I-ben szereplő Paks egyik meghatározó játékosa, a szurkolók pedig már alig várják, hogy felépüljön a sérüléséből. A jeles alkalomból a Blikknek többek között beszélt pályafutása kezdetéről, valamint arról is, milyen érzés volt, amikor a Fradi-tábor a nevét skandálta.
Élő adásban sodort el egy hatalmas hullám egy spanyol riportert és az operatőrt, miközben a tengerparton a vihar pusztításáról tudósítottak.
Alig 821 kilométert futott az az Aston Martin DBX707-es luxusterepjáró, amelyet jelenleg közel 80 millió forintért hirdetnek a Használtautó.hu-n. Az autót tavaly novemberben Sarka Kata és Rogán-Szendrei Cecília közös cége, a Nakama & Partners Kft. lízingelte az Euroleasing Zrt.-től, majd december 1-jén új járműként helyezték forgalomba Magyarországon.
Élete egyik fontos szerepére készül Csonka András. A színész az autista zsenit alakítja majd színpadon, akit a legendás 1988-as Esőember című filmben Dustin Hoffman tett világszerte szerethetővé. Nagy kihívás ez számára, hiszen minden színészi képességét és érzékenységét be kell vetnie, hogy méltó módon formálja meg Raymondot.
Ő volt az első, aki elment az 1978-as labdarúgó-világbajnokságon szerepelt magyar válogatottból. Török Péter kilenc évvel azután hunyt el, hogy az argentinok elleni vb-nyitómeccsen nagy csatát vívott a világklasszis Mario Kempessel. A Vasas legendája mindössze 36 évet kapott a sorstól: megdöbbentően fiatalon, 1987. szeptember 20-án hunyt el. Hasnyálmirigy-gyulladás végzett vele.
Kim Dzsongun észak-koreai vezető megérkezett a kínai határvárosba, Tantungba (angolul: Dandong), miután átkelt a két országot összekötő, nemrég megnyitott hídon – közölte szombaton egy kormányzati forrás a Yonhap dél-koreai hírügynökséggel. A híd az Amnok folyón ível át, amelyet Kínában Jalunak neveznek.
Az őszi kertészkedés nemcsak a lehullott levelek összegyűjtéséből és a kerti szerszámok elpakolásából áll. Ez az időszak a hidegebb hónapokra való felkészülésről, a növények védelméről és a tavaszi kerti munkákat megkönnyítő feladatok elvégzéséről is szól. Az ehhez felhasználható megoldások olykor egészen váratlan helyekről kerülhetnek elő: ilyen például a WC-papír elhasználása után megmaradó kartonhenger.
Mindannyian szeretünk egy nehéz nap után leheveredni a nappali vastag, süppedős szőnyegére: mezítláb lépkedni a puha szálakon, a padlón játszani a gyerekekkel, vagy egy bögre teával elnyújtózni a tévé előtt. A lakás legotthonosabb pontjának tekintjük, ahol kényelem és melegség vesz körül bennünket. A valóság azonban ennél jóval ridegebb.
III. Károly brit király levélben kereste meg Baka András köztársasági elnököt az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából. Az üzenetet az Egyesült Királyság nagykövetsége a Facebook-oldalán is közzétette.
Újabb II. világháborús robbanószerkezetre bukkantak Budapest XVIII. kerületében. A hatástalanítás miatt október 25-én, vasárnap reggel több környékbeli ingatlant kiürítenek, és a közlekedésben is korlátozásokra kell számítani – erről Szaniszló Sándor, a kerület polgármestere tájékoztatta a lakosságot a közösségi oldalán.
A magyar gasztronómia gazdag múltja számtalan olyan fenséges fogást rejt, amelyek egykor a vasárnapi és ünnepi ebédlőasztalok kihagyhatatlan szereplői voltak, mára mégis jobbára kiszorultak a mindennapi konyhákból. A szaftos, lecsós-tejfölös ágyon sült rácponty és a friss túróból gyúrt, sütőben illatozó stíriai metélt tökéletesen idézi meg a Monarchia korabeli polgári otthonok és régi vendéglők utánozhatatlan hangulatát. Érdemes feleleveníteni ezeket az elfeledett recepteket, hiszen egyszerű ala
Nemzetbiztonsági fenyegetésnek minősítette az amerikai hadügy-minisztérium a kínai alapítású Konfuciusz intézeteket – jelentette be Peter Hegseth, a tárca vezetője helyi idő szerint pénteken.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, sportbalesetben életét vesztette Michael Pfeffer, a ZDF volt sportriportere. A 67 éves német újságíró évtizedeken át tudósított a legnagyobb sporteseményekről, többek között az olimpiáról és a Tour de France-ról. Pfeffer nyugdíjba vonulása után is rajongott az extrém sportokért. A volt sportriporter korábbi klubjának elnöke, Ulli Brünger is megemlékezett róla.
Hat évadon át kölcsönözte a hangját a pokol urának, de a sorozat későbbi részeivel már korántsem volt elégedett. Kárpáti Levente, Lucifer magyar hangja a HorrorConon mesélt a karakter megformálásáról, a szinkronizálás kulisszatitkairól és arról is, melyik az az egyetlen horror, amit igazán szeret.
Ismeri az érzést, amikor a kedvenc, vékonyka nyakláncán egyszer csak egy kibonthatatlannak tűnő csomót talál? A legnehezebb ezek esetében türelmesnek lenni, és épp ezért nehéz, hiszen a csomók kibontásához éppenhogy türelem szükséges elsősorban és egy-két apró trükk, amit ékszerészek és profi rendszerező oszt meg most velünk.
Willem Dafoe számos ikonikus filmszerepet tudhat maga mögött, ám a 71 éves hollywoodi sztár a csillogás helyett kétkezi munkával tölti az idejét, amit nagyon szeret. A színészlegenda olyan filmekben nyújtott emlékezetes alakítást, mint Az angol beteg, az Amerikai pszichó és A világítótorony.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal őszi árverési listája megint tartogat különleges meglepetéseket. Az ingóságok listáján 1527 tétel szerepel, egy 2000 forintos használt férficipő a legolcsóbb, a csúcson pedig precíziós szerszámgépek várják, hogy leüssön az árverés vezetőjének kalapácsa a bűncselekmények miatt megszerzett tárgyakra.
Meglepő kijelentéssel állt elő ByeAlex az X-Faktor válogatóján, és kivételesen nem másokat kritizált, hanem saját magát.
Felébredünk az éjszaka közepén, tudjuk, hogy hol vagyunk, mégsem tudjuk megmozdítani a testünket. Mintha valaki ülne rajtunk, máskor úgy érezzük, egy láthatatlan erő húz bennünket az ágyból. Az alvásparalízisre az orvostudománynak van magyarázata, az élmény azonban annyira valóságos lehet, hogy vannak, akik szerint ennél többről van szó.
Alvási szokásaink eltérőek lehetnek: vannak akik például csak akkor tudnak jót aludni, ha zoknit viselnek. De vajon milyen hatással van ez a pihenésre? Összegyűjtöttük az előnyöket és a lehetséges hátrányokat.
Ahogy az októberi reggelek hűvösebbé válnak, a konyhát lassan betölti a sütőtök, a fahéj és a pirított mandula illata. Ez a sütemény az ősz esszenciája: aranybarna tészta, selymes töltelék és meleg, fűszeres aromák, amelyek egy pillanat alatt otthonossá varázsolják a napot. Egy falat belőle, és máris érezni lehet az évszak legszebb ízeit.
Facebook-oldalán tett közzé bejegyzést Bús Balázs, amelyben a szegedi Csillag börtönből üzent. A politikus október 22-én, Szent II. János Pál pápa emléknapján kelt levelében fogvatartásáról, családjával való kapcsolattartásáról és az elmúlt hónapokról is írt.
A magyar rocklegenda, Nagy Feró őszintén vallott arról, hogy mi az az életút, amit utólag kissé sajnál, hogy nem járt be. A népszerű zenész elárulta: ha visszammehetne az időben, legszívesebben fejlesztő elektromérnökként futott volna be karriert. De vajon hogyan boldogulna a mai modern technológiával?
Puzsér Róbert ma ünnepli az 52. születésnapját. Ennek alkalmából összegyűjtöttük néhány a emlékezetes megnyilvánulását, szókimondó tévés kirohanásait és felejthetetlen beszólásait. Ha már évekig az iyesmikről volt ismert, ne feledkezzünk el róluk.
Heteken, sőt hónapokon át küzdöttek érte nem csak barátai, de olyanok is, akik csak a harcáról hallottak annak a fiatal doktornak, akit daganatos betegség támadott meg. A debreceni klinika aneszteziológiai osztályának orvosánál egy éve fedezték fel a gyomorrákot, egy kínai terápia segíthetett volna rajta.
Az elmúlt napokban több magyar sajtóorgánum is arról számolt be, hogy Kálnoki-Kiss Attila sportért felelős államtitkár benyújtotta lemondását. Az államtitkár szombaton a közösségi oldalán cáfolta ezeket a híreket, és a magyar sportot érintő tervezett változtatásokról is beszámolt.
Csomor Csillának és Deutsch Anitának kellett búcsúznia a TV2 Ázsia Expressz című műsorának péntek esti adásában, így az ő kalandjuk ért véget elsőként. Bár a kiesés érthető módon csalódottsággal töltötte el őket, úgy érzik, nincs okuk szégyenkezni, hiszen mindent megtettek azért, hogy versenyben maradjanak, és tiszta lelkiismerettel mondhattak búcsút a nem mindennapi kalandnak.
Kiállt Nagy Enikő mellett KKevin és VINI: a két előadó a budapesti Ultra Color Partyn hívta fel a színpadra a 15 éves X-Faktor-versenyzőt, akit a tehetségkutatóban látott produkciója után rengeteg negatív komment ért. KKevin nem fogta vissza magát, amikor az online gyűlölködőkről beszélt, és arra kérte az embereket, hogy inkább biztassák és támogassák egymást.
Egyre nehezebb igazán nagy újdonságot mutatni az okosórák piacán, a Huawei legújabb készüléke azonban több érdekes funkcióval is igyekszik kitűnni a mezőnyből. A Huawei Watch 6 nemcsak telefon nélkül is képes kapcsolatot tartani a külvilággal, hanem egyetlen érintéssel átfogó egészségügyi jelentést is készíthet. A kényelmes és elegáns óra ugyanakkor egy fontos területen elmarad a gyártó más modelljeitől.
Képzelje el, hogy egy egyszerű, hétköznapi szokás, mint a közös étkezés, nemcsak a kapcsolatokat erősíti, hanem az egészségére is pozitív hatással lehet! Egy friss kutatás szerint ugyanis, ha valakivel együtt eszik, az segíthet a vércukorszintje szabályozásában – és ez nem csak egy romantikus vacsorára vonatkozik, hanem bármilyen közös étkezésre.
Akár éveken belül általánossá válhat a vásárlást és a fizetést a mesterséges intelligencia végzi helyettünk. Mindezt a tudtunkkal és beleegyezésünkkel. A technológia már létezik, a tesztelésében magyar bankok is részt vesznek, az első ilyen vásárlásokat is végrehajtották idehaza. A fejlesztések gőzerővel folyatódnak, a BiztosDöntés.hu szakértői szerint a folyamat kulcsfontosságú szempontja a vevő biztonsága.
Halálos fenyegetéseket kapott a Radar szerb oknyomozó hetilap két újságírója, miután a szerb politikai vezetés és szervezett bűnözői csoportok feltételezett kapcsolatairól közöltek cikket.
Hatalmas tűz ütött ki Adolf Hitler egykori hegyi rezidenciáján, a németországi Kehlsteinhausban. A rendőrség gyújtogatásra gyanakszik, egy motorost őrizetbe vettek, a tűzoltók pedig próbálják megfékezni a lángokat.
Immár 59 éve nyílt meg a Kádár-kor gőzkiengedő szelepe: Az idén 80 esztendős Heller Tamás és Markos György felidézte a Mikroszkóp Színpad legendáját. Közben az a titok is kiderült, mi köze egy basszusgitárnak ahhoz, hogy megalakult a Markos-Nádas Duó.
Egy húszéves amerikai lány, Betty Lou Oliver túlélte azt, amit elvileg lehetetlen. Az Empire State Building egyik felvonójában a 75. emeletről a felhőkarcoló alagsoráig zuhant, és élve került elő a roncsok közül. A Guinness-rekordok könyve a mai napig a leghosszabb túlélt liftzuhanásként tartja számon az esetet.
Az ország nagy részén erősen felhős, borult időre számíthatunk, a Tiszántúlon viszont többnyire napos, kevésbé felhős időjárás várható. A Dunántúl számos részén lehet eső, elsősorban a délnyugati területeken és a Közép-Dunántúlon eshet jelentősebb mennyiségű csapadék.
Kedvezmények, ajándék palacsinta és welcome pezsgő a Sugovica partján – ha egy tartalmas és pénztárcabarát kikapcsolódásra vágyik, most jött el a tökéletes pillanat, hogy felfedezze Baját!
Az egyszerű vizuális tesztek évek óta töretlenül népszerűek – nem véletlenül. Ezek a képes tesztek játékosan ösztönöznek arra, hogy elgondolkodjunk saját érzéseinken és szükségleteinken. Ezúttal egy olyan vizuális tesztet mutatunk, amely arra keresi a választ, mi hiányozhat az életünkből. Nincs más dolga, mint megnézni az illusztrációt, és eldönteni, mit vesz észre rajta először.
Míg sokan egész életüket a lelki társuk szüntelen keresésével töltik, mások pontosan tudják, hogy egyedülállóként sokkal jobban kibontakozhatnak, mint egy párkapcsolatban. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ezek az emberek ne vágynának szerelemre vagy társaságra. Sőt, a boldog egyedülállók jellemzően sokkal nagyobb békében érzik magukat, amikor függetlenek.
Szinte mindenki a nap 24 órájában a telefonját markolássza, és a teljesen értelmetlen videók nézésével észrevétlenül elrepül így akár hirtelen két óra is. A telefon folyamatos nyomkodása ma már a napi feszültség levezetésének első számú eszköze, akárcsak a streaming szolgáltatók végeláthatatlan sorozatai, amelyekből egyetlen késő estig egész évadokat darálnak le a rajpongók.
Egyre nehezebben tudják elviselni a családfő hiányát, de bíznak abban, hogy mihamarabb újra köztük lehet. Mindent megtesz az igazuk bizonyítása érdekében az a kétgyermekes édesanya, akinek a férjét – meggyőződésük szerint – jogtalanul zárták rácsok mögé. Császár Zsolt szeptember elején megkezdte az ötéves börtönbüntetését, amit emberölés kísérlete miatt kapott. A közelmúltban drámai események játszódtak le, amikor a 3 és 6 éves gyerekei meglátogatták a börtönben.
Egy benzineskanna, egy gázpalack, egy vödör festék vagy akár egy súlyos szerszámosláda teljesen hétköznapi dolognak tűnhet egy autó csomagtartójában. Magyarországon azonban nem mindegy, hogyan helyezi el és rögzíti ezeket. A KRESZ ugyanis nem azt nézi elsősorban, hogy hétköznapi tárgyról vagy veszélyes anyagról van-e szó, hanem azt, hogy a rakomány veszélyezteti-e a közlekedés biztonságát.
Kína híres terrakotta hadseregének (vagy agyaghadsereg - a szerk.) szobrait, amelyeket a Kr. e. 3. században Qin Shihuang császár sírjának őrzésére készítettek, hagyományosan kizárólag férfi kézművesek munkájának tartották. Azonban egy új kutatás, amely az agyagszobrokon talált ujjlenyomatokat vizsgálta, megkérdőjelezi ezt a feltételezést. Az elemzés szerint a szobrok készítésében nők és gyermekek is részt vehettek, ami alapjaiban változtatja meg a Qin-dinasztia munkaerő-szervezéséről alkotott e
A magyar nézők számára közel ötven évvel ezelőtt vált hatalmas sztárrá Kabir Bedi, amikor hét esztendővel az elkészülte után itthon is bemutatták a Sandokan című sorozatot. Az indiai színész azóta számos világraszóló produkcióban dolgozott, volt a Polipka egyik gonosza, aki James Bondot akarta eltenni láb alól és alakított egy herceget a Gazdagok és szépek című amerikai szappanoperában. Blikknek pedig megannyi kalandról mesélt.
Ahogy az ősz lassan a végéhez közeledik, és a nappalok egyre rövidebbek, elérkezett az év egyik legmegosztóbb időszaka: a téli időszámítás kezdete. Idén október 24-én, azaz ma, szombatról vasárnapra virradó éjszaka állítjuk vissza az órákat, ami azt jelenti, hogy hajnali 3 órakor újra 2 óra lesz. Ez az apró változás sokak számára örömhír, hiszen egy órával tovább alhatunk, de a korai sötétedés már nem mindenkit tölt el lelkesedéssel.
Az okosórák népszerűsége az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt, ám a technológiai fejlődés árnyoldalai is megmutatkoznak. Bár az ilyen eszközök általában biztonságosak, egyre több felhasználó számol be arról, hogy bizonyos modellek igencsak kellemetlen problémákat okoztak számukra.
Megvan a TV2 Ázsia Expressz című műsorának első kieső párosa: Deutsch Anitának és Csomor Csillának kellett búcsút intenie a versenynek a péntek esti hajszát követően. A páros számára ezzel véget ért a kaland, amely során nemcsak a fizikai állóképességüket, hanem a kitartásukat és a mentális erejüket is próbára tették a rendkívüli kihívások.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján ismét megemlékezésekkel, politikai rendezvényekkel és utcai találkozókkal telt meg Budapest. Az ünnepi forgatagban a megemlékezők és szimpatizánsok heves érzelmekkel, eltérő meglátásokkal értékelték az aktuális politikai helyzetet és a nemzeti ünnep jelentőségét. Itt a nap összefoglalója!
Súlyos, halálos kimenetelű közlekedési szerencsétlenség történt a napokban Pest megyében, ahol életét vesztette az Újpesti Rendőrkapitányság 50 éves munkatársa. A tiszt éppen egy megerőltető, éjszakai műszak végeztével tartott otthona felé, amikor járművével lesodródott az úttestről és felborult.
A bolíviai helyszín ezúttal az Ázsia Expressz női mezőnyét tréfálta meg kíméletlenül: miközben Gombos Edina magatehetetlenül szánkázott a mélybe, Csomor Csilla torkaszakadtából ordította a kamerákba, hogy teljesen oda lett a hátsója.
A 43. játékhét pénteki Eurojackpot-sorsolásán ismét milliárdos nyereményért szállhattak versenybe a szerencsevadászok. A játék szabályai szerint a résztvevőknek öt számot kell megjelölniük az 1 és 50 közötti számtartományból, emellett két Euro-számot is ki kell választaniuk az 1 és 12 közötti lehetőségek közül.
Orbán Viktor közösségi oldalán jelent meg egy videó, melyben Hankó Balázs felesége beszélt a férjéről, valamint a család fontosságáról. A letartóztatott volt miniszter levelét szerettei olvasták fel a Fidesz október 23-i megemlékezésén.